end game

Bocsi skacok, de leálltam, mert ez már nem én vagyok. Valahol nagyon félrecsúszott ez a történet. Sokadszorra. Már megint olyanokról és úgy írok, ahogy nem akarok. De meg kellett próbálnom újra, és újra és újra, és újra, mert látnom kellett, meg kellett bizonyosodnom, hogy ez tényleg zsákutca.

Az a sok hiábavaló vita... Igazából piszkosul fárasztó. Főleg az eredménytelensége miatt. Nem véletlenül óvta Pál Timóteuszt:

"Továbbá, a kérdések felőli bolond és tudatlan vitákat utasítsd el, tudva, hogy harcokat idéznek elő." (2Tim 2:23)

 

A következő idézethez azért volna egy észrevételem. Szerintem a tartalmát tekintve sokkal keményebb, mint az én legdurvább kifakadásom:

"Sem az ültető nem valami, sem az öntöző, hanem a növekedést adó Isten" (1Kor 3:7)
Vagyis, akiktől halljátok az igazságot, ők az ültetők, az öntözők, a semmik, de... - és most jön a durva rész: de Isten mégsem adja meg növekedést nektek az igazságban. (Akinek van füle, hallja és értse.)
Ez mégis mit jelent?
Bármit is gondoltok magatokról, valami nagyon nincs rendben odabent. Szívtájékon.
És erre nem a megsértődés, a duzzogás a jó válasz, hanem szembenézés a való világgal, magunkkal, a hibáinkkal, és kideríteni, a Biblia segítségével, hogy Isten miért nem ad növekedést.

                                              *  *  *

Bár többet nem vitatkozom senkivel, de indítok egy tanító jellegű oldalt, aminek a segítségével, le lehet rakni egy jó alapot, amire aztán lehet építeni.

De most elmegyek kicsit lenyugodni, fejet, szívet kitisztítani, és feltöltekezni valami jóval.

 

Adieu